5. rész

 Gondoltam, miközben a lányok csinálják a sminkjüket, felöltözök:

- Rebecca, Debby, milyen? - kérdeztem, miután kijöttek a fürdőből.

- Csodálatos - ámultak, én pedig rájuk mosolyogtam.

- Akkor öltözzetek fel, én meg megcsinálom sminkem - adtam ki az utasításokat.

- Igenis, kapitány! - tartották a szemük fölé a kezüket, de nem bírtuk sokáig nevetés nélkül, így pillanatok alatt zengett tőlünk az egész ház.

Miután kész lettem a sminkkel és a barátnőim is az öltözködéssel, kivasaltam mindhármunk haját.

- Gyönyörűek vagytok - léptünk az ajtóhoz.

- Köszi - mondták egyszerre - De te sem vagy kispályás.

- Lányok készen vagytok? - ért le apa a lépcsőről.

- Igen, mehetünk.

- Rendben - nyitotta ki az ajtót, mint a hercegnőknek.

Az utat végigbeszéltük, vagyis öhm... végigordítottuk. :D Elénekeltük a Beauty and a beat-et, az All around the World-öt és a Boyfriend-et. Azt hiszem, apa kis híján megsüketült tőlünk. Egyrészt, mert ordítottunk, másrészt meg totál hamisak voltunk. Aztán álmodoztunk egy kicsit és már meg is érkeztünk. Ekkora tömeget még életemben nem láttam. Az épületet alig lehetett látni, a lányok csak sikítottak és sikítottak. Elköszöntünk aputól és kiszálltunk a kocsiból. Kb. 20 percig tolongtunk (többnek tűnt), miután odajutottunk az ajtóhoz.

- Jegyeket! - mondta mogorván a biztonsági őr.

Felmutattuk azokat és bejutottunk. De... megtorpantunk. Olyan óriási volt a stadion, hogy hirtelen azt sem tudtuk, biztos ide kellett-e jönni.

- Csajok, szerintetek biztos ez az? - kérdeztem, gombóccal a torkomban. Ők sem voltak valami fényesen, ezért megfogtam a kezüket és elvonszoltam őket a saját sorunkba.

- Jól vagytok? - kérdeztem, mert olyan fehérek voltak, mint a fal.

- Igen, persze, csak kiszáradtam - mondta Deb és odanyomtam a kezébe egy üveg vizet.

- Nézzétek - kaptam a fejem a kivetítő felé - Már csak 1 perc!

Mindannyian visszaszámoltunk. És... elkezdődött. Jussy a nagy szárnyon jött le. Mindenki sikított, Justin pedig mosolygott. Elkezdődött az első szám, az All around the World. Persze, hogy mindenki ismerte. Ezután jött a következő szám, és így tovább. Elérkezett a One less lonley girl ideje. Megpillantottam egy nőt és egy férfit, akik mentek a székek körül. A nő szeme megállapodott a mi kis társaságunkon, és elindultak felénk. Én rögtön tudtam, hogy mi lesz. A csajok észre sem vették őket, csak amikor elénk értek.

- Fel akarsz menni a színpadra? - kérdezte a nő... tőlem?!

- I-i-igen- kerestem a szavakat. A lányok még mindig nem értették. - OLLG lettem! - sikítottam, és most már a lányok is értették. Azt hiszem, nagyon irigyek voltak, de örültek.

Elkísértek a színfalak mögé, de én még mindig nem hittem el. "Komolyan OLLG lettem?" - kérdeztem magamtól.

- Gyere - fogták meg a kezem a táncosok, miközben húztak fel a színpadra.

- "One less lonly girl..." - énekelte Juss, és pedig felültem az emelvényre.

Justin odahajolt hozzám, simogatta az arcom és a fejemre tette a koszorút. Én meg nem tudtam elnyelni a könnyeimet. Folyamatosan ölelgetett és csak nekem énekelt.

- Mi a neved? - kérdezte, mert vége lett a számnak.

- Jessy.

- Tapsoljuk meg Jessy-t! - megfogta a kezem és lekísért a színpadról. Valamit mondott még a biztonságiaknak, de sajnos nem értettem. Nem sokkal később minden világossá vált, mert nem engedtek el.

- Várd meg, itt, a koncert végét! - mondták elég gorombán.

- Mi-miért? - kérdeztem a sírás szélén állva.

- Mert valaki akar veled beszélni - és, azt hiszem, világossá vált.

Vége lett a koncertnek, Justin elköszönt a rajongóktól és odajött hozzám. Úristen, úristen, úristen! Nyugi, Jess, Nyugi!

- Szia, Jessy. Ugye? - köszöntött és megölelt. A pulzusom az egekbe szökött és a fülemben dobogó vértől alig hallottam valamit.

- Szia, Justin - köszöntem vissza neki folyamatosan vigyorogva. Ezt még mindig nem hiszem el!

- Kérsz egy képet vagy egy autogrammot?

- Persze, mindkettőt - mondtam elképedve, és alig tudtam megállni a saját lábamon. Odaadtam neki a telefonomat.

- Tessék - nyújtotta vissza a telefont és az aláírt lapot.

- Köszönöm.

- Szia, Jess. Remélem még találkozunk.- kacsintott rám és elment.

- Szia. Én is nagyon remélem.

Kiverekedtem magam a tömegből és megpillantottam kint Reb-et és Debby-t.

- Élőben is olyan helyes? Milyen volt közelről látni? Vagy kaptál autogrammot? És képet? - kérdezősködtek, de még oda sem értem.

Minden egyes részletet elmeséltem nekik, de nem hittek nekem. Vagyis nem akartak. Felhívtam apát, hogy jöjjön értünk, mert végeztünk. Negyed óra múlva ott is volt.

- Milyen volt? - kérdezte apu, miután elindultunk.

- OLLG lettem!!! - sikongattam, apu pedig elképedt. Persze, hogy tudta miről van szó!

Az egész utat végigbeszéltem. Amikor hazaértünk, beszámoltam anyáéknak is. Felmentem a szobámba, lepakoltam és megnéztem a képet, meg az aláírást.

- Te jó ég! - és lefagytam. - Ezt nem hiszem el! Ráírta a telószámát is? Ilyen nincs! - nem hittem a szememnek. Megadta a számát is? Na, jó. Ezt még Rebby-éknek sem mondhatom el. Kinyírnának. Vettem egy jó forró fürdőt és befeküdtem az ágyamba. Nagyon sokat gondolkoztam a mai napon, de fáradt voltam, így elaludtam.